Sose voltunk te meg én,
Farkaslábnyom volt a hóban,
Fölzabáltam, ami jó van.
Cigarettám halkan égett,
Talán nem kívántam véred
a lepedőn, hogy kimossák
minden élet halott rongyát,
a Szüzességet.
Talán már régen elégett,
Levágták, mint egy szarvat,
Mint egy kankutya farkat,
Egy testet, mi belenőtt a falba,
Egy farkast, amely anyját falja.
Falnálak, habzsolnálak, nem engeded,
Hideg bilincsek fonják össze testemet,
Miért, miért nem lehet,
Hogy tűzzé forrjak teveled.
Miért nem heggesztenek hozzád,
Szoborrá, hogy kiátkozzál,
Közszemlére kikiáltva
Bronzszerelmű emberpárra.
Így is beléd vagyok nőve,
Kocsonyás agy kemény kőbe,
Mint a lányba a szűzhártya,
Alvó kamasz ömlő álma
Tengerré gyűlik feketén,
S én alszom a tenger fenekén.
1984. május 1-2. éjfél
