Nincsen, nincsen semmi más
Minden tavasz, minden új,
Lombja száradt csodafák,
Minden hajnal, minden út
Minden újra újba fut.
Szárba szökkent szerelem
Minden ami újba jut,
Buja vágy, bölcs intelem,
Csordogáló kis patak,
Csók lecsukott szende szemmel
Séta óriás fák alatt,
Telve boldog szerelemmel.
Minden ami újra él,
Minden fény és minden hajnal,
Kisvirág és falevél
Telve bánat búval, bajjal:
Mert vért hánytam.
Táncot jártam öklendezve.
Vérborított ragály ágyam,
Fogtam a kést, és keresztbe
Elvágtam a torkomat,
Meghaltam és eltemették
Minden földi poromat.
Őrült jajjal,
Borús bajjal
Járom sötét utamat,
S mit nem kaptam, csak azt adtam
Buja bájjal, borús bajjal
Sírom el bánatomat.
S csak egy hely van hol sírhatom,
S ez a hely egy sírhalom,
Hol ott nyugszom én a domb alatt,
Ahol csak a por maradt,
Ahol ember, ahol Isten,
Akiben én sose hittem,
Megbocsátják életem,
Ott van nyugalom nekem,
Sírva, sírva ráborulva
Csendesen a sírhalomra.
Lejött az éj az égről
Nem kínzott a nap tüzétől
Már szemem,
Száz csillag lángol az égen
Ugyan úgy, mint réges régen
Amikor szerettelek,
Ne hidd, nem feledtelek.
Csókod nem volt az enyém,
Megvetésed a remény.
Néha fájt, néha égetett,
Néha reméltem, hogy elfelejtelek,
Volt, amikor azt hittem,
Hogy az égben van Isten,
De hazudtál akaratlan,
Égő vágyban és haragba,
Örök rabszolgád maradtam.
Tavasz-fecske szárnyát bontja
Felrepül a csillagokba.
Felrepül hol a nap ég,
S nem félti az életét.
Tengert repül, földet repül
Míg kifárad, s mellém leül,
Messze tavasz, messze még
Csengő csókkal csap a jég,
Hó födte bús felhők felett
Tavasz-fecske arra száll,
Minden, mindent, mindent szeret,
Csak engem nem, mert nem talál.
Ijedt haláltáncát ropja az légben
Szárnya eltörött, az álma elmerült,
Nincs segítség sehol a messzeségben,
Ez lett az ára, hogy idáig repült.
Harangok búgnak bongva,
Csiripel a fecske csapongva,
Mind magasabbra, meddig ér,
Megperzseli fent az ég.
Nincsen, nincsen semmi más,
Egy halotti tor egy fáklyás menet,
Meghalt az ember, a messiás
Megkeresik sírhelyemet.
Utolsó zökkenés, mély a sír,
Doboló rögök, halk zsolozsma, holt,
Imát mormol a pap, nem fél,
A holtak már nem lopják el a misebort.
Semmi mást míg élek,
Semmit sem, csak téged:
Játszani nyelveddel,
Érezni lehelleted,
Keresni ölelésed.
Sírni, sírni vagy Nevetni,
Két csók között vért köhögni,
Tépett kézzel erőlködni,
Fúló hangon bút hörögni,
S meghalni ha jön a vég,
Csak ez lehet mi elég.
Nincsen sehol szerelem,
A földön és az egeken,
S nem lehet bírni ésszel,
Csak dolgozni verítékkel,
Sós tengert izzadni földre,
Ha az élet nem enyém,
Nem enyém, nem enyém.
Nincsen, nincsen semmi más,
Minden tavasz, minden új,
Lombja szakadt csonka fák,
Minden bánat, minden bút,
Minden mi él halálba fut,
Sárba száradt szerelem,
Minden csak halálba jut,
Buta vágy, bölcs intelem,
Csordogáló kis mocsok,
Csók lecsukott csalfa szemmel,
Séta száradt fák alatt,
Tele bolond szerelemmel.
Nincsen halál,
Nincsen élet,
Nincs szerelem,
Nincs kímélet,
Nem nekem vagy,
Nem nekem születtél,
S ha mégis, hát nem engem szerettél.
Bú kergette bánatommal,
Felhő fedte gondjaimmal,
Halál zengett szavaimmal,
Varjú rám károgta átkát:
Soha se találjál mátkát,
Holló kaparja ki a szemedet,
Ne érjen soha szeretet,
Ne szeressen senki sem,
Se odafent, se idelent.
Tudom azt, hogy mi a bűnöm,
Tudom miért kell bűnhődnöm;
Azért, azért mi vagyok,
Csak azért ami vagyok.
Szeretnék egy kisleányt,
Szeretném veled felnevelni,
Szeretnék hosszú estéken
Játszani véle, s ránevetni,
Szeretném, hogyha barna szeme volna,
Szeretném, hogyha nagy volna az orra,
Szeretném, hogyha szeretné a rózsát,
Szeretném, ha ez lenne valóság.
Szeretném, ha vallaná, mint az anyja:
Az Értelem, a Tett mindennek a magja,
Szeretném, ha szeretné az életet,
Szeretném, ha örökölné lelkedet.
Egy álom, mi bennem ébredt,
Egy álom, mi remény lett,
Nem tudom miért álmodom,
Nincsen belőle semmi haszon,
Mégis álmodni jó,
Akkor, hogyha nincsen való.
Az élet álom, a halál az ébredés
Akkor jön rá az ember: álmodni mily kevés,
Mégis álmodni jó,
Nincsen való, nincsen való.
1983. május 10.